Osztopán címere

Osztopán története

Osztopán helynév eredetére több magyarázat létezik.Csak annyi biztos,hogy szláv eredetű szó.Íme néhány változat.

„Vadászkert, Vadászerdő, Vadaserdő"

„Zdupán nevő vezér harcolt itt, és adományul nyerte ezt a birtokot“

„Több apró birtokos tulajdona volt: „Sztopán“ tót szóval : száz úr."

„Baktat, cammog, kapaszkodik"

Osztopán község címere álló, csücskös talpú pajzs, melynek vörös mezejében lebegtetett, zöld levelű és szárú kék szőlőfürt, melyet két, alul keresztbe tett szárú, arany búzakalász keretez, a szőlőfürt fölött lebegtetett, hegyével lefelé, élével balra fordított ezüst ekevas. A címerpajzsot oldalt egy-egy alul keresztbe tett szárú faág keretezi, jobb oldalról természetes barna színű makkokkal megrakott zöld tölgyfaág, balról vörös bogyóterméssel megrakott ezüst olajág.A címer a település 1908-as címeres pecsétje alapján készült, melyet az Országos Törzskönyvi Bizottság fogadott el. Az ekevas és a búzakalász a településre a múltja során jellemző mezőgazdasági termelést, mint a község lakóinak fő foglalkozási ágát, a szőlő pedig a szőlőtermelést és a borászatot jelenítik meg. A szőlőfürt már a XIX. század végén használt községi címerben is szerepelt.

Osztopán fekvése

Kaposvár és Fonyód között félúton, Somogy szívében fekszik Osztopán. A dimbes-dombos táj ölelésében meghúzódó 860 lelkes falu a kanyargós főutcájáról ismert. Szinte mindenki elhajtott már a község központjában magasodó katolikus templom mellett. A Kaposvárról vezető út egyenesen a műemlék épületnek visz, majd egy éles kanyarral irányt vált északra, a Balaton felé.

Persze más látnivaló is bőven akad a településen, hiszen a Tallián család majd százéves egykori kastélya és az épületet körülölelő park néhány pillanatra minden látogatót megállásra késztet. A falu környezetével gazdagon bánt a természet, a környéken lévő tölgyesekben és juharerdőkben apróvadak, kiváló minőségű szarvasok és vaddisznók tenyésznek. Nem véletlen, hogy a vadászok egyik kedvenc helye lett Somogyban. A rengeteg azonban a sétálni vágyó turistáknak is számtalan meglepetéssel szolgál. Illatos rétekkel, mezőkkel, ligetekkel és a bennük csörgedező tiszta vizű patakokkal. Osztopán határában három szőlőhegy is ontja ősszel a mézédes gyümölcsöt. A Cerina, a Sándorica és az Újhegy, kis dombok a település határában. A gazdák legfőképp a régi hazai fajtákat termelik a földjükön.

E természeti értékeket Osztopán rejtett kincseinek is nevezhetnénk, hisz az átutazónak mindössze annyi látszik, hogy a falun kívül az országút két oldalán hullámzó sárga-zöld színű szántóföldek váltják egymást az apró facsoportokkal. Mindez a falu mezőgazdasági jellegére utal. Ám nyár végén és ősszel a szalmabálák sokasága is impozáns tud lenni a csíkosra aratott tarlón. Osztopán autóbusszal és vonattal is könnyen megközelíthető. Mindkettő a Kaposvár-Fonyód közötti szakaszon érinti. Kerékpárral sincs messze egyik várostól sem. A megyeszékhelytől 20 kilométert, a tóparttól 30-at kell letekerni.

A település már a honfoglalás korában létezett.1957-ben Pusztai Rezső a téglagyár területén XI-XIII.századi sírokat tárt fel.Pusztai szerint ezekhez a különböző korú temetőkhöz tartozhattak a nagyjából a Vár, illetőleg a Váralja részen általa is megfigyelt telepnyomok. Ez pedig azt jelenti, hogy a honfoglalástól kezdve a késő középkorig bezárólag itt élhetett egy vezető réteg, a terület mindenkori tulajdonosa, illetőleg annak családja.

Nevét 1229-ben mint Oztupan említette először oklevél  a székesfehérvári káptalan birtokaként.

1284-ben Erzsébet idősb királyné adományozza IV.(Kun) László király Theodóm nevű jegyzőjének és öccsének.Az oklevélben Ztupán néven említik.

1317-ben a Gutkeled nemzetségbeli Amadé fia, I. Miklós, a Felső-Lendvai család őse nyerte adományként Károly Róbert királytól.

1333 és 1334-ben a pápai tizedjegyzék szerint  negyven-negyven  kis  denárt fizet pápai  tized  fejében.Papja  Domokos.

1417-ben az Osztopáni Perneszy család szerzett egyes részeire új adományt Zsigmond királytól.

1439-ben Albert király nemesi címert adományoz az Osztopáni Perneszy családnak.

1478-ban osztopáni Perneszy Pál fiai, Zsigmond és Imre, 1512-ben Perneszy Imre fiai: Miklós, Pál és István volt Osztopán birtokosai.

1536-os adólajstrom szerint Zewld (Zőld) Péter, Perneszy Imre, Perneszy István özvegye, Egyed és a Zalay család volt a földesura.

1540-es években a Perneszy család Dél-Somogyi birtokaira menekül a török elől.Ekkor Magyar Bálint hódoltatta a Perneszy család birtokait is. Különösen azokat, amelyek Fonyód vonzáskörzetében, így Osztopán és környékén, valamint Északkelet-Somogyban helyezkedtek el. Éppen ezért a család nevét adó Perneszre éppen úgy rátette a kezét, mint az előnevet adó Osztopánra.

Perneszyek és Lengyel Gáspár fiai viszont úgy érezték, hogy Magyar Bálint őket minden vagyonukból kiforgatta. A két család ezért elhatározta, hogy Magyart a vármegye ítélőszéke elé állítják, ami meg is történt.Végül Somogy vármegye és a tóti Lengyel Gáspár fiainak panasza az országgyűlésig jutott el, ahol törvénycikkelyt hoztak Magyar Bálint ellen.

De somogyi birtokaikba csak a török kiűzése után kerültek vissza. Osztopánban a 17. század végétől, fele-fele részben a Tóti Lengyel családdal lettek újra birtokosok.A Tóti Lengyelek az Osztopáni Zöld családdal voltak rokonságban. Utóbbi család kihalása után a Lengyelek szerezték meg az osztopáni birtokaikat.

Perneszy család birtokai a 17. században már nem gyarapodtak tovább, hanem az 1665-1678-as évek közötti birtokeladások révén gyors fogyásnak indultak.Zsigmond némi pénzért lemondott az atyja által eladott birtokrészek visszavásárlási jogáról és ezzel részéről nem birtokgyarapítás, hanem a birtokrészeinek lassú elkótyavetyélésére került sor.

A Tallián család Tallián Gergely(második felesége, osztopáni Perneszy Anna Julianna), majd fia Tallián Ádám révén tudatos birtokszerzési politikát folytatott.

1726-ban és 1733-ban a Lengyel és a Perneszy családok birtoka. 1757-ben felerészben a Perneszy családé,felerészben Gaál Gáboré.

A XIX. század első felében a Tallián, Siklósy, a gróf Forgách, az Illés, a Jeszenszky és a Bottka családok voltak a földesurai.

1900-as évek elejénTallián Andornak és Siklósy Gyulának van itt nagyobb birtoka.

1932-ben 3799 katasztrális holdnyi határából 1100 hold a Tallián család birtokában volt. Az összterületnek 2886 holdján szántóföld terült el; 180 hold rét, 303 hold legelő, 111 hold erdő és 80 hold szőlő volt. Egy asztalos, egy ács, két bognár, egy borbély, egy cement- és mészkereskedő, három cipész, egy géplakatos, két hentes és mészáros, egy kádár, két kovács, két szabó látta el az ipari szolgáltatásokat. Itt három kocsma és három fűszer- és vegyeskereskedés is működött. Elemi iskolája és óvodája szintén volt.

Az 1940-es években közigazgatási besorolása szerint kisközségnek számított, de vasútállomással,

autóbuszmegállóval, posta-, távbeszélő- és távírdahivatallal rendelkezett. Ekkor még a lengyeltóti járáshoz tartozott. 1944. december 3-án szabadult fel.

A település 1977-ben veszítette el korábbi közigazgatási önállóságát, amikor Somogyjádhoz központosították. Érthető, ha a rendszerváltás idején legfontosabb törekvése épp ennek az önállóságnak a visszaszerzése volt.

Ezután az 1990-es években már látható fejlődést tudhattak maguknak: szinte a teljes infrastruktúra kiépült a faluban.